Bíróság
Több mint 18 millió forintot csalt ki egy biatorbágyi fiatal többszáz sértettől
Az ügyben a legelső feljelentést Debrecenben tette az egyik sértett, ezért az ország egész területéről a debreceni rendőrkapitányságon egyesítették az ügyet.
2024.02.08 11:17MTIHatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió forintot - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Dobó Dénes azt írta, a bíróság a vádlottal szemben több mint 961 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt, a magánfelek által előterjesztett polgári jogi igényeket pedig egyéb törvényes útra utasította.
Az ítélet szerint a vádlott 2021 elején az egyik internetes közösségi oldalon két névre egy profilt hozott létre, amely alatt eladásra kínált különböző termékeket, elsősorban ruhákat, cipőket. A termékekről fényképeket is feltöltött, amelyeket egy honlapról töltött le.
A vádlott a hirdetésére jelentkezőkkel felvette a kapcsolatot, majd 10-20 napos szállítást ígért nekik, amennyiben a vételárat előre átutalják részére. A férfi eleinte néhány alkalommal a tőle megvásárolni kívánt terméket megrendelte, és a tőle rendelő ügyfelek címére küldette.
Később azonban már meg sem rendelte a termékeket, viszont a hirdetéseire jelentkező sértettekkel változatlanul felvette a kapcsolatot és megígérte, hogy az általuk megvásárolni kívánt termékeket rövid határidőn belül megküldi, holott azok beszerzése nem is állt szándékában - rögzítette ítéletében a bíróság.
Az akkor 19 éves vádlott a sértetteket tévedésbe ejtette, az általuk előre átutalt összegeket teljes egészében felélte, majd egy idő után a reklamáló, pénzüket visszakövetelő sértettek részére - az újabb sértettektől érkezett utalásokból - visszautalta a nekik okozott károk összegét. A fiatal férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
Az ügyben a legelső feljelentést Debrecenben tette az egyik sértett, ezért az ország egész területéről a debreceni rendőrkapitányságon egyesítették az ügyet.
A bűncselekményekkel összesen több mint 18 millió forint kárt okozott, amelyből - a vádlott által a büntetőeljárás megindulását követően egyes sértettek részére teljesített visszautalásokkal - 15 millió forint megtérült - ismertette Dobó Dénes.
Hozzátette: a büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A 2024. január 3-án meghozott büntetővégzés a napokban jogerőre emelkedett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06