Nem rövidül a várólista
Nem lesz könnyebb orvos elé jutni
A volumenkorlátozás megszűnik ugyan az egészségügyben, de nem lesz több a pénz, nem rövidülnek a várólisták.
2009.03.12 08:36Új Dunántúli NaplóNem lesz könnyebb orvos elé jutni, de nemcsak ezt mondják a teljesítményvolumen-korlátozás megszűnésének hírére reagáló baranyai egészségügyi vezetők, hanem azt is, hogy a kiskórházak megroppanhatnak az áprilistól életbe lépő új egészségügyi finanszírozás hatására.
Ugyanis a pénz is kevesebb lesz: a tavalyihoz képest legalább tizenötmilliárd forinttal megcsappan az egészségkassza. Dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója kimondta: a változás a pénzügyi korlátokat nem dönti le, csupán átrendezi a felelősséget.
A tervek szerint az ellátás 70-80 százalékáig szabad a gazda, azaz vállalhatják a betegek ellátását a kórházak, klinikák, és megkapják érte a finanszírozás teljes összegét. Ám hogy a fennmaradó 20-30 százalék mennyit ér majd forintban, az csak utólag, a végelszámolásnál derül ki - olvasható a baranyai napilapban.
Kapcsolódó írások:
- A zsarukat erőszakkal vádoló Zsanett sérülésiről vitatkoztak az orvos szakértők
- A halottszemlét végző orvos sem észlelte a lőtt sebet
- Ugrásra kész orvosok veszik körül Michael Jacksont!
- Betegekre támadtak egy orvosi rendelőben Békéscsabán
- Ott sem becsülik őket? Több ezren tüntettek Kijevben az orvosok és tanárok alacsony jövedelme miatt
- Nem fizeti ki a pénzbírságot a kunhegyesi fogorvos
- A legjobb kommunikációs-forma orvos és beteg között: az email
- Nem küldenek táppénzre az orvosok
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


