Jótékonyság
Önkéntes munkára hívja a fiatalokat a magyar katolikus, református és evangélikus egyház
A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében.
2023.09.22 12:50MTIOktóber 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében - tudatták közleményben pénteken az MTI-vel.
Mint írták, 2022-ben közel 9000-ren vettek részt október 6. és 9. között a jubileumi, 15. alkalommal megrendezett 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akcióban határon innen és túl.
Hozzátették: 100 településen több mint 200 ökológiai, fejlesztő vagy szociális feladatot valósítottak meg azon a hétvégén az erdőtelepítéstől kezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át egészen idősotthon lakóival szervezett közös programokig.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a péntek-szombat-vasárnap, azaz hetvenkét órán át megvalósuló önkéntes programra az ország egész területéről várják a jelentkezőket. A régiós koordinátorok várják azokat a programokat, ahol szükség lenne segítő kézre, s azokat a jelentkezőket is, akik segíteni szeretnének.
Az akciót a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség támogatja.
A programmal kapcsolatban további információk elérhetők a 72 óra web-, illetve Facebook- és Instagram-oldalán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:24 Egy kolosszális tengeri szörny koponyáját tárták fel a közelmúltban Dorset partjainál
- 11:30 Eurostat: több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
- 10:30 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett a visegrádi együttműködés mellett
- 9:30 Maruzsa Zoltán: indokolatlan az új pedagógus-életpályáról szóló törvény visszavonása
- 8:30 Varga Mihály: a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta, érkezhetnek az uniós források Magyarországra
- 7:41 BKK: hétfőtől ismét jár a fogaskerekű
- 7:02 Megsülnek az ausztrálok a bozóttüzek és a közelgő ciklon közepette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06