Baleset
Beperli a magyar államot a halálbusz sofőrje - 15 ember halt szörnyet a kegyetlen balesetben
A busz 1983. szeptember 14-én 46 utassal Graz mellett egy lejtős útszakaszon áttörte a szalagkorlátot, majd a szakadékba zuhant.
2023.09.19 07:50ma.huA minap történt negyven éve az a Graz melletti tömegbaleset, amelynek során 15 ember meghalt, a busz vezetője pedig az elmúlt 40 évben kegyetlen tortúrán ment át. Így most azt tervezi, hogy pert indít: a magyar államot akarja nemzetközi bíróság elé állítani, elégtételt remélve az elmúlt négy évtizedért.
"Soha nem lehet elfelejteni, hogy tizenöt ember meghalt. Bármibe is fogok, ez örökre itt van bennem" – mondta a Blikknek Tiba János, a buszt vezető férfi. A debreceni Medicor gyár munkásai jutalomútként kapták az ausztriai kirándulást 1983-ban. A busz szeptember 14-én 46 utassal Graz mellett egy lejtős útszakaszon áttörte a szalagkorlátot, majd a szakadékba zuhant. Tizenöt ember számára már későn jött a segítség, a roncsok között lelték halálukat. Az osztrák hatóságok vizsgálata műszaki hibát állapított meg: kiderült, hogy nem működött a fék. A Kleine Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozott az egyik túlélő, Soós Imre, aki a feleségével a negyedik sorban ült.
"Hallottam, hogy a cégünk vezetője azt mondja a sofőrnek, 'János, kérem, fékezzen!' A buszsofőr pedig azt mondta, 'nem működik a fék!' 'Akkor próbáld a kéziféket' – mondta az igazgató, mire János így felelt: 'az sem működik' – elevenítette fel a történteket a túlélő" , Szabadesésben voltunk a busszal 30 méteren keresztül. Aztán a busz nekiütközött valaminek, majd legurult egy több száz méter hosszú, meredek réten... vagy hússzor fordult meg a tengelye körül.
Az RTL Fókusz című műsorának a sofőr elmondta, hogy még az út előtt jelezte, nem működik jól a fék, így addig nem hajlandó volán mögé ülni, amíg meg nem javítják. Akkor elvitték szervizbe a buszt, de a javítás nem szakszerűen történt.
"Az osztrákok kérleltek, hogy ne menjek haza, mert ők ugyan tudták, hogy műszaki hiba okozta a bajt, de attól tartottak, hogy otthon engem kiáltanak majd ki felelősnek – mondta lapunknak az egykori sofőr. – Én azonban ezt nem tehettem meg, itthon várt a családom."
Az osztrákok sejtése beigazolódott: a férfit idehaza hét év börtönre ítélték tömegszerencsétlenség okozásáért. A külföldi szakemberek véleményének – és a grazi főügyész közbenjárásának – hatására ugyan néhány hónap elteltével kiengedték a baracskai börtönből az Ikarus sofőrjét, sőt, két év után fel is mentették, ám ő a mai napig nem tudta feldolgozni a történteket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene
- 15:04 Az agglomerációban is segítséget nyújt a jegyvásárlásban a BKK alkalmazása
- 14:02 Kína megnyitotta első tengeren átívelő nagysebességű vasútvonalát
- 13:01 Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06