ENSZ-közgyűlés
Novák Katalin államfő vezeti a magyar delegációt
A tárgyalások középpontjában a béke előmozdítása, a család védelme, valamint a nők helyzetének erősítése áll majd.
2023.09.17 12:03MTINovák Katalin köztársasági elnök vezeti a magyar delegációt, amely részt vesz az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáján, ahol az államfő fel is szólal. Egyesült államokbeli tartózkodásán az államfő egyeztet Texas, Utah és Montana kormányzójával is - közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Az ENSZ-közgyűlés 78. ülésszakának általános vitáját 2023. szeptember 19. és 26. között tartják New Yorkban, a vitán jellemzően állam- és kormányfők vesznek részt.
Novák Katalin az általános vita nyitónapján szólal fel az ENSZ Közgyűlésében. Ezt megelőzően az államfő részt vesz az SDG (Fenntartható fejlődési célok) csúcstalálkozón, amelyen egy állam- és kormányfői szintű tanácskozáson elnököl szeptember 18-án. A köztársasági elnök ENSZ-közgyűlési részvételének, illetve az ehhez kapcsolódó tárgyalások középpontjában a béke előmozdítása, a család védelme, valamint a nők helyzetének erősítése áll majd - írták.
Ezt követően az államfő egyeztet mások mellett Greg Abbott texasi, Greg Gianforte montanai, valamint Spencer Cox utahi kormányzóval is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06