Kék Bolygó
Áder János: az innovációk vonzóbbá teszik az agráriumot a fiatalok számára
Egy évszázada még a társadalom 70 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez az arány ma már csak 5 százalék.
2023.09.11 14:30MTI
A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
A volt államfő arra hívta fel a figyelmet: egy évszázada még a társadalom 70 százaléka a mezőgazdaságban dolgozott, míg ez az arány ma már csak 5 százalék. A Föld akkor 2 milliárdos összlakossága a négyszeresére nőtt, eközben a termőföld egyre rosszabb minőségű, a felhasználható víz pedig egyre kevesebb.
Maróti Miklós, az AgroVIR ügyvezetője rámutatott: változnak a fogyasztási szokások is, egyre több húst, tejterméket fogyasztanak az emberek, ám az állattenyésztés is növeli a környezetterhelést. Ebben a komplex helyzetben a szoftverfejlesztő cég egy integrált, teljes körű, adatalapú, innovatív döntéstámogatással segíti a termelőket.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke megjegyezte: az uniós előírások, a jövedelmezőség és fenntarthatóság szempontjai egyre bonyolultabbá teszik az agrárágazatban a döntések meghozatalát, ehhez sokszor már nem elég "egy kockás papíron számolgatni".
Maróti Miklós azt mondta: sok esetben egy mezőgazdasági termelő bonyolultabb környezetben dolgozik, mint egy pénzintézet. Van, amikor 800 változót kell figyelni egy jó döntéshez. Ma már robottraktorok, robotfejőgépek is működnek Magyarországon, ám az évezredes technikákon nehéz változtatni és bizonytalan, mi lesz a következmény. Az AgroVIR szoftvereivel hiánytalanul leképezik egy cég virtuális mását, így lehet jó döntéseket hozni.
A vállalat adatalapú megközelítésben vizsgálja a problémákat. Mindent mérni kell, konkrét számokból lehet a megfelelő következtetéseket levonni - tette hozzá.
Maróti Miklós elmondta: az AgroVIR számos más európai és Európán kívüli ország agrártermelőinek segít szoftverekkel, de kapcsolatban áll a világ legnagyobb, amerikai székhelyű mezőgazdasági gépgyártó cégével is. A termelők, ügyfelek problémái, ötletei segítik a vállalkozást.
Áder János kérdésére a cégvezető kijelentette: az új megoldások, innovációk vonzóbbá teszik az ágazatot a fiataloknak.
Az AgroVIR Kft. részt vesz a 2021 után idén másodszor sorra kerülő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón. A rendezvény szeptember 27-étől október 1-jéig zajlik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06