Földmozgás
Földrengés-sorozat Magyarországon - újabb utórengések több megyében
Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
2023.08.19 15:33ma.huGyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának jelentése szerint 11.13 perckor a Békés vármegyei Gyomaendrődtől mintegy tizenegy kilométerre több településen földmozgást lehetett észlelni.
Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez - tudatták.
Az obszervatórium később újabb közleményekben közölte, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevétől körülbelül három kilométerre 4,0 magnitúdójú földrengést mértek 11.16 perckor, és több településen érezték a földmozgást. Továbbá 12.51 perckor, a Richter-skála szerint 2,8-es erősségű földrengés volt a Békés vármegyei Szarvastól mintegy öt kilométerre. A földmozgást ez esetben is több településen érezhettek, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Utórengések a térségben
A délután folyamán utórengések jelentkeztek a térségben. Az obszervatórium közlése szerint Szarvas környékén 14:18 perckor egy 2,8 magnitúdójú, majd 14:21 perckor 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető. További utórengések várhatóak a térségben - jelezték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06