Háború
Honvédelmi miniszter: Magyarország biztonságát az erős nemzeti haderő és az erős NATO garantálja
Egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is.
2023.06.17 12:31MTIMagyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
A magyar tárcavezető elmondta: a brüsszeli találkozó legfontosabb célja az utolsó simítás volt az észak-atlanti szervezet új stratégiájának előkészítésében a júliusi vilniusi csúcstalálkozó előtt.
Emlékeztetett: egy évvel ezelőtt Madridban döntés született a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, és új időszámítás kezdődött az elrettentés és a kollektív védelem terén is. Magyarország e tekintetben jól teljesített, a területén létrejött többnemzetiségű harccsoport, és a Székesfehérvárra telepített többnemzetiségű hadosztály-parancsnokság is jelzi az ország elkötelezettségét a szövetség mellett - húzta alá. Magyarország továbbra is kiveszi a részét a feladatokból, egyúttal támogatja a közös megoldásokat - emelte ki a honvédelmi miniszter, aki példaként a transzatlanti és európai védelmi ipari bázis megerősítésére tett erőfeszítéseket említette, amelyek összhangban állnak a magyar védelmi ipar megszilárdítását célzó kormányzati szándékkal.
A keleti szárny megerősítése mellett azonban a délről és más irányokból érkező fenyegetéseket sem szabad figyelmen kívül hagyni - mutatott rá. Magyarországnak az ukrajnai háború szomszédságában lévő országként és a balkáni migrációs útvonalon a déli határait érő fenyegetés miatt kell védenie magát amellett, hogy elkötelezett NATO-szövetségesként részt vesz a közös védelmi feladatok ellátásában - tette hozzá.
"Ennek szellemében veszünk részt jelentős, a harmadik legnagyobb kontingenssel a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói KFOR-ban" - fogalmazott.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Ukrajnával kapcsolatban leszögezte: Magyarország álláspontja változatlan, továbbra sem küld halált okozó eszközöket Ukrajnába. Kiáll az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett, és történelme legnagyobb humanitárius akciója keretében segíti Ukrajnát és a háború elől menekülőket. A háborút illetően hozzátette: sajnos továbbra sem zárható ki semmilyen forgatókönyv, ezért az eszkaláció veszélyének csökkentésére kell törekedni.
"Fontos, hogy a NATO továbbra sem részese a konfliktusnak, de minden eshetőségre számítva kiemelten kell kezelnie a nukleáris elrettentés kérdését" - fogalmazott.
A NATO és Ukrajna jövőbeni kapcsolatait illetően Magyarország továbbra is támogatja a NATO nyitott ajtók politikáját, egy háborúban álló ország esetében azonban a csatlakozás napirendre kerülése nem lehetséges - hangoztatta. A miniszter végezetül hozzátette: ez alkalommal is kérte Ukrajnát, hogy tegyen eleget a tagsághoz tett vállalásainak, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek jogaira.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
- 12:23 Őrizetbe vették a Lengyelországból Svédországba közlekedő komp indulását akadályozó késes férfit
- 10:22 Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot
- 8:21 A letartóztatásban lévő polgármester távollétében megalakult Óbuda-Békésmegyer képviselő-testülete
- 6:08 PM: erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06