Oktatás
Kisfaludy László: 1400-ra bővült az ökoiskolák száma Magyarországon
Sőt, a TeSzedd akcióban idén kétszer annyian vettek részt, mint tavaly.
2023.06.10 09:38MTIAz ökoiskola hálózat jó példája a generációk közti kapcsolódásnak, a nemzedékek közti együttműködésnek - hangsúlyozta Kisfaludy László, a Belügyminisztérium (BM) köznevelésért felelős helyettes államtitkára az ökoiskola címek átadási ünnepségén, pénteken Budapesten.
A politikus elmondta, hogy idén szeptembertől már 1400 köznevelési intézmény lesz az ökoiskola hálózat tagja, vagyis ennyi intézmény építi be rendszerszinten a környezettudatos szemléletet az oktatási, nevelési tevékenységébe.
Nagyon fontos az infrastruktúra, a szabályozás, a tankönyvek, de a legfontosabbak mégis a programban lévő emberek, pedagógusok, igazgatók és szülők, akik a gyerekeket bevezetik az élet tiszteletébe, a környezet szeretetébe, és tudatosítják bennük a fenntartható világ fontosságát - fogalmazott Kisfaludy László. Megjegyezte: a fenntarthatóság témája beépült a pedagógusok minősítési rendszerébe is.
A helyettes államtitkár köszöntőjében idézte Ferenc pápa gondolatait is, kiemelve: "az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében." "Kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét" - citálta a katolikus egyházfőt Kisfaludy László, aki rámutatott, hogy a környezettel kapcsolatos kihívások mindenkit érintenek.
Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára közölte: a kormány célkitűzése az, hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen. Ez másként nem valósulhat meg, csak együttműködéssel - húzta alá, hozzátéve: a környezeti nevelésben fontos szerepe van a személyes példamutatásnak.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a TeSzedd akcióban idén kétszer annyian vettek részt, mint tavaly. A környezetvédelem iránti elkötelezettség kapcsán megjegyezte továbbá, hogy az alaptörvény is kiemelten foglalkozik a Kárpát-medence élővilágának, természeti kincseinek védelmével.
Raisz Anikó jelezte: a zöld óvoda program 2023-as jelentkezése ezen a héten indult el. A kezdeményezés népszerűségét az is mutatja, hogy ma már minden negyedik gyerek zöld óvodába jár - fűzte hozzá.
A pénteki ünnepség keretében 118 új taggal bővült az ökoiskola hálózat, további 91 intézmény másodízben nyerte el az ökoiskola minősítést, 102 iskola pedig megkapta a három sikeres pályázat után járó örökös ökoiskola címet. A programhoz újonnan csatlakozókkal együtt szeptembertől összesen 1402 ökoiskola működik majd Magyarországon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06