Pedagógusnap
PSZ: köszönet az oktatásban dolgozóknak
A jövő generációjának érdekét tekintik elsődlegesnek akkor is, ha egyre nagyobb teher hárul rájuk, miközben nem érzik a megbecsülést.
2023.06.04 16:51MTIA Pedagógusok Szakszervezete továbbra is azért küzd, hogy az oktatásban dolgozók nélkül a kormány ne hozhasson döntéseket, továbbá a kormány és a társadalom is megbecsülje azokat, akik ezt őszintén megérdemlik - írta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, köszönetet mondva a szakmában dolgozóknak.
"Magyarország legnagyobb oktatási szakszervezetének elnöksége pedagógusnapon elismerését és háláját fejezi ki azoknak az oktatásban dolgozóknak, pedagógusoknak, oktatóknak, akik hivatástudatból, elkötelezettségből, gyermekszeretetből a pályán maradtak" - olvasható a kommünikében.
A PSZ azt írta: köszönetet mondanak azért, hogy a jövő generációjának érdekét tekintik elsődlegesnek akkor is, ha egyre nagyobb teher hárul rájuk, miközben nem érzik a megbecsülést.
"Köszönet illeti azokat is, akik az elmúlt években kiálltak az oktatás ügye mellett, támogatták a szakszervezetet a sztrájkok, a tüntetések szervezésében, részt vettek a tiltakozó akciókban" - fogalmaztak a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
- 11:57 Belehalt sebesülésébe a rotterdami lövöldözés harmadik, 14 éves áldozata
- 11:24 Brutálisan összevert négy börtönőr egy rabot
- 10:14 Bomló holttestet találtak Csepelen
- 9:20 Rosszul lett, mentővel vitték kórházba a 17-szeres válogatott magyar futballistát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06