"Megálljt kell parancsolni!"
Parlamenti vitanapot kezdeményez a romák helyzetéről az SZDSZ
A magyarországi romák helyzetéről és integrációjáról szóló parlamenti vitanapot kezdeményez az SZDSZ - jelentette be hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
2009.03.02 16:01MTIA szabad demokraták elnöke úgy fogalmazott, hogy a tatárszentgyörgyi eset volt a végső fázisa annak a történetnek, amely azt mutatja, hogyan növekszik a romákkal szembeni intolerancia és hogyan nő az ellenük elkövetett támadások száma.
Kijelentette, hogy ennek a hullámnak megálljt kell parancsolni.
Hozzátette, tisztában van azzal, hogy egy parlamenti vitanap ezt önmagában nem fogja megállítani, de szükség van arra, hogy az ország megismerkedjen "a parlamenti pártok őszinte és nyílt véleményével".
Fodor Gábor kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy a vitanapon a parlamenti pártok amellett tehetnek hitet, hogy elkötelezettek a magyarországi romák integrációja mellett. Arra a kérdésre, amely szerint romák a gyanúsítottjai a tavaly novemberi pécsi kézigránátos támadásnak, Fodor Gábor azt mondta, lehetnek olyan esetek is, amelyekben "magyarok magyarok ellen, romák romák ellen követnek el különböző bűncselekményeket", ezért mindig csak azt kell vizsgálni, hogy az elkövető szemben áll-e a törvénnyel, vagy betartja-e azt.
Hozzátette, a tatárszentgyörgyi gyilkosság, illetve azon támadások esetén, amikor Molotov-koktélokat dobtak romák házaira, vizsgálni kell azt is, hogy az elkövetők azért támadták-e meg kiszemelt áldozataikat, mert azok roma származásúak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06