Török-szíriai földrengés
Félelmet nem ismerve keresi az embereket a romok alatt a szolnoki Életjel mentőcsoport legkisebb tagja
A Törökországban dolgozó magyar kutatócsoportok vélhetően legkisebb hőse, Smile, a 13 éves tacskó, a szolnoki Életjel mentőcsoport oszlopos tagja.
2023.02.12 04:46ma.huBár szombaton a legtöbb mentőcsapat hazaindult Törökországból, a mentésben részt vett egy olyan kutya is, akinek a fotója az elmúlt napokban bejárta a közösségi médiát: Smile, a 13 éves mentőtacskó a szolnoki Életjel mentőcsoport tagja.
A Blikk úgy tudja, hogy az ország egyetlen mentőtacsija már számos mentés során bizonyított, és kedd éjszaka óta a földrengés sújtotta területeken, összeomlott épületekben igyekszik a túlélők, vagy egyre inkább a romok alatt fekvő halálos áldozatok nyomára vezetni a mentőexpedíció tagjait.
Turi László, a szolnoki csoport vezetője a lapnak elmondta, hogy nagyon kemény munka van mögöttük, amelyből Smile is alaposan kivette a részét. Hozzátette, a kistestű kutya kiváló munkát végez az átfésülésre váró, óriási területeken.
A hatkilós Smile az elmúlt években bizonyított, első földrengéses bevetése 2016-ban Ecuadorban volt. Kutatott már a Dunában holttestek után a Hableány baleseténél, itthon pedig megkülönböztetett figyelemmel kísérik a munkásságát.
Vizsgái szerint képes halott és élő személyek felkutatására, romok átvizsgálásra, és a vízben lévő testeket is képes jelezni. Mindezen tudásáról az elmúlt bő évtized alatt éles helyzetekben is számot adott. Az apró kutyát nem is annyira étellel, mint inkább játékkal motiválják, egy sípoló kis gumielefánt a kedvence. A gyakorlatok során is ezt kapja jutalomként – jegyzi meg a lap.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:22 Újvidéki tragédia - Meghalt a novemberi baleset egyik súlyos sérültje
- 16:21 Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma, a vizsgálat nem talált gyanús körülményeket
- 14:20 Szankcionálták a Pride betiltása miatt tiltakozó képviselőket
- 12:15 ÉKM: feladja a leckét a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkere
- 10:14 Kormánytisztviselő hölgy kezében robbant a gránát - elvesztette kezeit
- 8:13 MÁV: a tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset idén
- 6:12 Svájci finanszírozással elindult az Életmentő készségek fejlesztése projekt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06