Egyházak
Ferenc pápa esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki Martos Levente Balázst
Elődje betöltötte hetvenötödik életévét.
2023.02.03 12:57MTIFerenc pápa elfogadta a hetvenötödik életévét betöltött Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök lemondását, és kinevezte a tisztségre Martos Levente Balázst, a Központi Papnevelő Intézet rektorát - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtóosztálya pénteken az MTI-t.
A közleményben olvasható életrajza szerint Martos Levente Balázs 1973. november 18-án született Szombathelyen. Teológiai tanulmányait 1992-ben a budapesti központi szemináriumban kezdte, majd 1994-ben Rómába ment, ahol a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke és a Pápai Gergely Egyetem hallgatója volt. 1998-ban Szombathelyen szentelték pappá. A Pápai Biblikus Intézetben 2000-ben biblikus szaklicenciát szerzett.
2000 és 2007 között káplán és hitoktató, illetve teológiai tanár volt Szombathelyen.
2002-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karán szerzett teológiai doktori fokozatot.
2007-től a győri szemináriumban, 2008 és 2013 között Győr és Szombathely mellett a Szegedi Hittudományi Főiskolán is biblikus tárgyakat tanított.
2010-ben a PPKE Hittudományi Karán biblikum területen habilitált.
2013-tól 2018-ig prefektus volt a győri szemináriumban.
2014-től a Pápai Biblikus Bizottság tagja. 2018-tól felnőttképzési püspöki referens Szombathelyen, 2019-től ugyanitt egyházmegyei hitoktatási felelős.
Az MKPK 2019 szeptemberében nevezte ki a Központi Papnevelő Intézet rektorává.
2019-től a PPKE Hittudományi Karának egyetemi magántanára, 2022-től a Bibliai Nyelvek Tanszékének tanszékvezetője nyilvános rendkívüli egyetemi tanár minőségben.
Papi működését a papnevelésben és tanításban töltött években is kiegészítette a lelkipásztori tevékenység. Káplán éveiből való kapcsolata a Házas Hétvége mozgalommal. Győrben a kórházi beteglátogatásba és a fogyatékossággal élők lelkigondozásába kapcsolódott be - tették hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:53 Elfogadhatatlan az ideiglenes ukrajnai tűzszünet - Moszkva
- 22:45 Öt évre ítéltek egy kertkapuba áramot vezető makói férfit
- 20:44 Letöltendő börtönre ítéltek két férfit szexuális erőszak miatt Debrecenben
- 18:42 BKK: lezárják a hétvégén a Lánchidat és a pesti alsó rakpart egy szakaszát filmforgatás miatt
- 16:40 Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfival szemben Szegeden
- 14:35 ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
- 12:19 Kiürítették a pesterzsébeti uszodát, mert összeöntötték a kénsavat és hypót
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06