Nem tájékoztatták a városvezetést?
Demszky Gábor a sajtóból tud a BKV használtbusz-beszerzési tervéről
A közbeszerzési törvény minden előírását be kell tartani a BKV által tervezett használt belga buszok vásárlásánál - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester egy szerda délutáni budapesti tájékoztatón.
2009.02.25 18:33MTIHangsúlyozta továbbá, hogy a szándékról ő csak a sajtóból értesült, a cég még nem tájékoztatta erről a városvezetést.
Balogh Zsolt, a BKV vezérigazgató-helyettese kérdésekre elmondta: a belga nagykövetségtől kapott e-mail üzenetből értesültek arról, hogy nyolcéves, 300 ezer kilométert futott Van Hool típusú csuklós buszokat lehetne darabonként 20 millió forintért vásárolni. A brüsszeli közlekedési cég lízingszerződése szerint ugyanis nyolc évente lecserélik a buszparkot. A BKV-nál még nem született döntés ez ügyben, a cég a műszaki paramétereket és a közbeszerzési lehetőségeket vizsgálja - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.
A BKV egyébként hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel szeretné megvenni a buszokat.
A belga ajánlatot kedvezőnek tartják azért is, mivel a vételár tartalmazza az alkatrész-utánpótlást, valamint a járművezetők és a karbantartók betanítását is - hangzott el.
Balogh Zsolt az MTI kérdésére közölte, hogy a belga buszok darabonként annyiba kerülnének, mint amennyi pénzből további négy évi használatra fel lehet újítani egy 15 éves Ikarus buszt. Elmondta azt is, hogy a városvezetés kifejezett kérése ellenére Kocsis István vezérigazgató egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a sajtótájékoztatón, ezért általános helyettesként ő képviselte a céget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


