Fejlesztés
Maglódon építi legnagyobb központi csomagfeldolgozóját a Magyar Posta
A telephelyen mintegy 800 fő foglalkoztatását tervezi a posta.
2022.09.26 15:09MTIA postai logisztikai infrastruktúra megújítását a kormány továbbra kiemelten fontosnak tartja, hiszen a tulajdonos elvárása, hogy az egyik legnagyobb szolgáltatóként és munkaadóként megfeleljen a kor követelményeknek és versenyképes vállalatként végezze feladatát - jelentette ki Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn Maglódon, amikor ünnepélyesen letették a Magyar Posta Központi Csomagfeldolgozójának alapkövét.
A Magyar Posta Zrt. közleménye szerint zöldmezős beruházással több tízmilliárd forintból épül a csomagfeldolgozó. Az új üzemcsarnok 38 ezer négyzetméter alapterületű, több mint kétszer akkora, mint a fóti logisztikai üzem. A csarnokot 80 000 négyzetméternyi külső burkolt terület és 140 000 négyzetméternyi zöldterület veszi körül. Az üzem két oldalán 84 dokkoló- és 24 szintbeli ipari, valamint 2 extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítő járművek, illetve a szállító kamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd.
Az üzemben egyidőben akár 120 kézbesítő jármű kezelhető. A telephelyen mintegy 800 fő foglalkoztatását tervezi a posta.
A jövő év októberére elkészülő ingatlan Magyarország legnagyobb automatizált csomagfeldolgozója lesz. A tervek szerint 4 fővárosi és 19 vidéki üzem működését fogja majd össze.
A most épülő üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a Magyar Posta. A szortírozó rendszer óránként akár 32 ezer darab csomag feldolgozására lesz képes.
A Magyar Posta MPL+ programjának keretében mintegy 50 milliárd forintból újítja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát, automatizálja a működést, és informatikai megoldásokat épít be. 2023-ig országosan 23 depóból álló logisztikai hálózatot alakít ki (19 vidéki és 4 fővárosi üzemmel), amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz, akár a kiugró időszakokban is rugalmasan kezelni.
2022 elejéig a tervezett 19 depóból már 10 megépült, további 6 építése pedig folyamatban van - olvasható a posta közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06