Háború
Szijjártó: Magyarország kettős nyomással néz szembe kelet és dél felől
Meg kell érteni, hogy az európai gázellátás 40 százalékát nem lehet egyik napról a másikra új forrásokra lecserélni, ez egyszerűen fizikailag kizárt.
2022.07.09 07:36MTIMagyarország kettős nyomással néz szembe, hazánk kelet felől 830 ezer menekültet fogadott be, dél felől pedig csak idén 110 ezer illegális bevándorlót tartóztatott fel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának ülésén arról számolt be, hogy a magyar hatóságok mindenkiről gondoskodnak, aki az Ukrajnából zajló háború elől menekül, ugyanakkor továbbra sem engedik be a migránsokat a déli határon, ahol "az agresszió új szintje tapasztalható".
"Ezek mind európai feladatok, amelyeknek meg fogunk felelni az elkövetkező időszakban is. Keletről beengedünk, délről pedig megállítunk mindenkit, még akkor is, ha az ennek kapcsán felmerülő hatalmas költségeknek csak a két százalékát térítette meg Brüsszel számunkra" - szögezte le.
Szijjártó Péter aláhúzta: "Európa kritikus időszakban van, olyan kihívásokkal állunk szemben egyidőben, amelyek közül még egy is sok lenne, az ukrajnai háború nem csak a fizikai biztonságunkat teszi kockára, hanem a gazdaságunkat és az energiaellátásunkat is".
"Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy az európai döntéshozatal visszatérjen a józan ész talajára, és ideológiai, érzelmi döntések helyett olyan döntések szülessenek, amelyek nem veszélyeztetik Európa versenyképességét és biztonságát, valamint nem az európai, s benne a magyar emberekkel akarják megfizettetni a szomszédban zajló háború árát" - fogalmazott.
"Meg kell érteni, hogy az európai gázellátás 40 százalékát nem lehet egyik napról a másikra új forrásokra lecserélni, ez egyszerűen fizikailag kizárt. És meg kell érteni azt is, hogy a globális minimumadó bevezetése tovább sújtaná az Európai Unió amúgy is csökkenő versenyképességét és munkahelyek százezreit sodorná veszélybe, rövid idő alatt immár másodszor" - közölte a miniszter.
"Ezért bár Magyarország támogatott minden szankciót Oroszország ellen az Ukrajnával szembeni agresszió miatt, nem támogatjuk az olyan intézkedéseket, amelyek veszélybe sodornák az energiaellátást" - mondta.
Szijjártó Péter a nap folyamán találkozott a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatójával, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának elnökével és a Genfi Biztonságpolitikai Központ (GCSP) igazgatójával is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06