Oktatás
OH: szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat
A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek.
2022.01.18 10:06ma.huSzombaton 10 órától tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára. Szombaton 553 helyszínen csaknem 73 ezren felvételiznek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
Mint írták, a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek; a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem kilencezren, a 8 évfolyamoson több mint ötezerhatszázan vesznek részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak.
Felhívták a figyelmet, hogy a vizsgázók számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb tíz fő tartózkodhat.
Az intézményekbe való beléptetésre vonatkozó további szabályokról (például lázmérés belépés előtt, kézfertőtlenítés, maszkviselés szabályai) a jelentkezést fogadó intézmény vezetője saját hatáskörében dönt - tették hozzá.
Jelezték azt is, azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 27-i pótló írásbelin vizsgázhatnak.
A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel még egy pótidőpontot jelöltek ki: a február 4-i alkalmon kizárólag azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a vizsgára, ám - igazoltan - az előző két vizsganap egyikén sem tudtak megjelenni koronavírus-fertőzés, hatósági karantén vagy egyéb, elháríthatatlan ok miatt - tették hozzá, kiemelve, hogy ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.
A hivatal szerint a 2021/2022-es tanév felvételi eljárásában 544 középiskola (az érintett intézmények 48 százaléka) írta elő, hogy a hozzájuk jelentkezők előzetesen részt vegyenek a központi írásbeliken.
A vizsgával kapcsolatos további információk a hivatal honlapján olvashatók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06