Oktatás
Felvételi - Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre
Az intézmények 48 százaléka - 543 középiskola - jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, vegyenek részt a központi írásbeliken.
2021.12.01 11:57MTIPéntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az általános iskolásoknak a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg szeretnék írni.
A középfokú iskolák korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2022/2023-as tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a hozzájuk jelentkezőket - emlékeztettek.
Az intézmények 48 százaléka - 543 középiskola - jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól azt várják, vegyenek részt a központi írásbeliken.
Ha egy tanuló ezen iskolák valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképpen részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon - írta a hivatal.
Ezen iskolák és a feladatellátási helyek adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk a www.oktatas.hu honlapon érhetők el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06