Koronavírus-járvány
Negyedik hullám: Szlávik János figyelmeztet - videó
Ijesztő lehet majd a negyedik hullám, mert sok új esetre számítanak, főleg a fiatalok között.
2021.08.18 07:22ma.hu"A sok eset miatt lehet kemény. Ijesztő lehet, hogy milyen sok új eset lesz, többnyire fiatalok" - hangzott el a főorvostól a TV2 Mokka című reggeli műsorában.
Szlávik János azonban úgy látja, hogy, ha a negyedik hullám valóban megérkezik Magyarországra szeptember-október környékén, a kórházakra nem nehezedik majd akkora nyomás mint korábban.
"Nem lehet olyan terhelés a kórházakon. Az, hogy egy idős ember be van oltva két oltással, az egy nagyon nagy biztonságot jelent, hiszen ha ők is véletlenül elkapják a delta mutánst, mert mondjuk valamelyik gyerek, unoka hazaviszi, nem lesznek már olyan betegek, hogy kórházba kerüljenek, nagyrészt" - fejtette ki.
A szakértő hozzátette, hogy, bár az adatok lassú emelkedést mutatnak, "a régióban egyelőre alacsony a fertőzöttek száma" de szerinte az őszi hónapokra ez megváltozhat.
"Nagyon nehéz meggyőzni azokat az embereket, akik eddig nem oltatták be magukat, hogy oltassák be magukat. Pedig jó lenne, hiszen látjuk azokon a helyeken, ahol magasabb az átoltottság, ott azért jóval alacsonyabb annak a veszélye, hogy nagyobb hullám legyen" - mondta Szlávik a műsorban. Az infektológust az emlékeztető oltásokról is megkérdezték, erre azt válaszolta: egyelőre azokkal kell foglalkozni, akik egyáltalán nincsenek beoltva.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06