Felújítás
Lánchíd - Leemelték az első oroszlánszobrot a hídról
Sok legenda fűződik hozzájuk.
2021.08.05 12:20MTILeemelték az első oroszlánszobrot a felújítás alatt álló budapesti Lánchídról csütörtök délelőtt.
Elsőként a pesti hídfő egyik oroszlánját emelték le, a másikat a következő napokban, a budai hídfőn állókat pedig augusztus második felében viszik el.
Az oroszlánok három kőtömbből állnak, eddig csak össze voltak cementezve. A három rész összességében nagyon nehéz, nagyjából egy busz súlyának felel meg. A szobrokat most is három részben emelik le, majd ugyancsak három részben helyezik vissza - közölte az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője a helyszínen.
Puskár Anett kitért arra is, hogy az oroszlánokhoz - amelyek 1852-ben kerültek fel a Lánchídra - sok legenda fűződik.
Az egyik ezek közül, hogy a híd négy oroszlánszobrát alkotó szobrász, Marschalkó János a Dunába ugrott, amikor kiderült, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük. Ez azonban nem igaz, a helyszínen is meg lehetett tekinteni, hogy az oroszlánoknak van nyelvük - mondta.
A szobrokat egy újpesti műterembe viszik restaurálásra. Ennek során elsőként megnézik mennyire stabil a szerkezetük, mivel a mészkőszobrokat az időjárás is "megviseli". Ezután a szobrokat vegyszerrel megtisztítják, majd hozzálátnak a javításokhoz - közölte.
A restaurátorok csak azokat a részeket állítják helyre, amelyek eredetileg is megvoltak. Így a szobrok szájában felül továbbra is csak szemfogak lesznek, de a kitört alsó fogakat kijavítják - fejtette ki.
Az oroszlánok akkor kerülnek vissza a helyükre, amikor a Lánchidat visszaadják a közúti forgalomnak - mondta Puskár Anett.
Az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lánchíd felújítási munkálatai az ütemterv szerint haladnak.
A közúti forgalomnak várhatóan 2022 végén adják vissza a hidat, így addigra a négy oroszlánszobor is visszaérkezik a hídfőkre - mondta Puskár Anett.
Az első oroszlánszobor leemelését Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője is végignézte a helyszínen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06