Koronavírus-járvány
Megkezdi működését a Covid 2021 Vizsgálóbizottság
A munkát független szakértők segítik majd.
2021.02.11 21:31ma.huPénteken 10.30-kor megkezdi munkáját az ellenzéki pártszövetség képviselői által megalakított Covid 2021 Vizsgálóbizottság. A testület célja, hogy képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez.
A Covid 2021 Vizsgálóbizottság kiemelten foglalkozik majd a kormány járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel. Azzal, hogy az intézkedések valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e, illetve milyen tanulságok vonhatók le azokból. A munkát független szakértők segítik majd; az első ülésen részt vesz dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője, Várhegyi Éva, az MTA doktora, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója és Csörgics Gábor Mátyás, az Éjszakai Városért Egyesület alelnöke.
Ugyancsak meghívást kapott a Covid 2021 Vizsgálóbizottságtól Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Müller Cecília országos tisztifőorvos, a Koronavírus- járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs tagja, valamint Mészáros Lőrinc vállalkozó.
Az ellenzéki pártszövetség öt országgyűlési frakciója, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd – a Momentum támogatásával – január végén rendkívüli ülés keretében kezdeményezte a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, hangsúlyozva: a magyar emberek életét és megélhetését érintő, javító kérdések túlmutatnak a pártálláson, így fontos, hogy a munkában a Fidesz-KDNP képviselői is szerepet vállaljanak. A kormánypárti képviselők azonban nem jelentek meg a rendkívüli ülésnapon, lépésükkel félreérthetetlenül üzenve: nem kívánnak hozzájárulni a pontos és felelős tájékoztatáshoz.
A Covid 2021 Vizsgálóbizottság ülését, valamint az azt követő sajtótájékoztatót az érdeklődők – az ellenzéki pártok Facebook-oldalain – élőben kísérhetik figyelemmel - tájékoztatta a ma.hu-t az ellenzéki pártok nevében a Jobbik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06