Földmozgás
Magyarország több pontján is földrengést észleltek
A földrengést lehetett érezni egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.
2020.12.29 12:58MTIMagyarország több pontján is kisebb földrengést észleltek az emberek kedden, nem sokkal délután negyed egy után. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint Horvátországban volt 6,3-as földrengés, ez volt érezhető Magyarország több településén is.
Süle Bálint, a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szeizmológusának közleménye szerint kedden helyi idő szerint 12.19-kor öt kilométeres mélységben 6,3-as magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban.
A rengés epicentruma Zágrábtól több mint 40 kilométerre délkeletre, a magyar országhatártól csaknem száz kilométerre volt - írta.
Megjegyezte: a fő rengés után várhatók még utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.
A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, észlelték egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.
A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat - tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06