Támogatás
Többéves börtönbüntetés mezőgazdasági támogatások elcsalása miatt
Az ügy három - dunántúli cégvezető - vádlottja uniós, illetve hazai pályázati források jogosulatlan igénybevételével akart pénzhez jutni.
2020.12.01 18:24MTIKülönösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt többéves börtönbüntetéseket szabott ki mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalások ügyében a Pécsi Ítélőtábla - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.
Az ügyészség közleménye szerint az ügy három - dunántúli cégvezető - vádlottja uniós, illetve hazai pályázati források jogosulatlan igénybevételével akart pénzhez jutni.
Az egyik vádlott 2012-ben egy jövedelemmel nem rendelkező embert vett rá, hogy az általa alapított cég ügyvezetői tisztségét vállalja el és utasításai alapján az ő és családja érdekkörébe tartozó mezőgazdasági vállalkozások működéséhez hasonló célra költségvetési forrásokra pályázzon. A vádlottak kétszázmillió forintos támogatást nyertek, abból százmillió forintot előlegként felvettek, miközben a pályázott összeg cél szerinti felhasználása, illetve visszafizetése nem állt szándékukban.
A cégvezető vádlottak 2013-ban fiktív vállalkozási szerződésekkel, hamis dokumentumokkal és számlákkal próbáltak igazolni el nem végzett mezőgazdasági útfejlesztési munkákat, amelyekre egyikük cége harmincmillió forintos uniós támogatást nyert el.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Törvényszék korábban meghozott ítéleténél súlyosabb büntetést szabott ki a vádlottakra. A bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és magánokirattal visszaélés miatt három, két és fél, illetve másfél év szabadságvesztésre ítélte a három vádlottat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


