Járvány
Egy nap különbséggel veszítette el koronavírusos szüleit egy magyar nő
Szilvia azért osztotta meg az országgal a család fájdalmát, hogy megmutassa, mire képes a koronavírus.
2020.11.23 18:51ma.huSzilvia 24 óra leforgása alatt veszítette el 75 éves édesapját és 73 éves édesanyját, akiket nemrég a hatvani kórházba szállítottak koronavírus-fertőzés miatt. A nő a Borsnak mondta el az elmúlt időszak történéseit.
"Mindannyian megkaptuk az influenza elleni védőoltást, így mikor édesapám rosszul érezte magát, arra gondoltunk, a vakcina dolgozik benne. Két nap múlva édesanyám is hasonló tünetekre panaszkodott - láz, végtagfájdalom, torokfájás -, és édesapám állapota is romlott, már alig tudott enni, fájt mindene" - nyilatkozta Szilvia. A férfi állapota nem sokkal később tovább súlyosbodott, már komoly légszomjjal küzdött, kórházba szállították. Másnap reggel aztán a nő édesanyját vitték be a hatvani kórházba, majd Szilviát is, aki szintén elkapta a vírust.
"Apu először oxigénmaszkot kapott, ekkor még beszéltünk is telefonon. Azt mondta, jobban van. Sajnos ekkor hallhattam utoljára a hangját. Miközben aput gépre tették, anyunak is súlyosbodott az állapota, így őt is felvitték a második emeletre, ahol azonnal lélegeztetőgépre került. Ami ezek után jött, azt senkinek nem kívánom. Mivel a nővérem tartotta a kapcsolatot az orvosokkal, ő értesített róla, hogy édesapám elhunyt. Még fel sem ocsúdtam, mikor másnap újabb telefont kaptam: anyu is elment - mondta a nő a lapnak, aki azért osztotta meg az országgal a család fájdalmát, hogy megmutassa, mire képes a koronavírus. Szilvia elismeri, hogy korábban túlzásnak tartotta a maszk folyamatos viselését, az emberek félelmét, most viszont saját bőrén tapasztalta meg a valóságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06