Koronavírus
Szlávik János: a lélegeztetőgépen lévő betegek között 40-45 százalékos a halálozási arány
Továbbra is veszélyeztetettek az idősek és a krónikus betegek, de a főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a Down-szindrómás betegek is veszélyben vannak.
2020.11.02 08:12ma.huA Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt mondta, a tavaszi hullámban ezeknek a betegeknek mintegy 30 százaléka hunyt el, ez a szám a második hullám alatt emelkedett. Továbbra is veszélyeztetettek az idősek és a krónikus betegek, de a főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a Down-szindrómás betegek is veszélyben vannak.
Szlávik János az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában arról beszélt: korábban azt tapasztalták, hogy a betegek nagy része családi vagy tömegrendezvényen fertőződött meg, ma viszont már a közösségi terjedés a jellemző, már nem mindig lehet tudni, hogy valaki hol kapta el a vírust. Előfordul az is, hogy olyan beteg kerül kórházba, aki vigyázott, és pontosan betartotta a járványvédelmi szabályokat, ebből a főorvos szerint az látszik, hogy ma már bárki elkaphatja a koronavírust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


