Adatvédelem
Újabb kilenc évre kinevezték Péterfalvi Attilát a NAIH elnökének
A január elsejétől hatályos kinevezését szerdán a Sándor-palotában vette át a köztársasági elnöktől.
2020.10.28 13:38MTIÚjabb kilenc évre nevezte ki Áder János köztársasági elnök Péterfalvi Attilát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének.
Péterfalvi Attila a január elsejétől hatályos kinevezését szerdán a Sándor-palotában vette át a köztársasági elnöktől.
Péterfalvi Attila 1957-ben született, 1981-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, majd külkereskedelmi szakjogász lett. Több mint húsz éve oktat, speciális területe a civilisztika, az adatvédelem és az információszabadság.
1986 és 2001 között az Államigazgatási Főiskola, mai nevén Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának tanára volt. Közvetlenül a rendszerváltás előtt megalapította a polgári ügyekkel foglalkozó Péterfalvi és Társa Ügyvédi Irodát.
1991-ben NATO-ösztöndíjjal Torontóban és Washingtonban tanult adatvédelmet. Hazatérése után az 1994-es választásokra készülő Fidesz szaktanácsadója volt. 1996-tól 2001 júniusáig az akkori adatvédelmi biztos, Majtényi László tanácsadójaként dolgozott.
2001. december 11-én az Országgyűlés adatvédelmi biztossá választotta. 2008. április 1-jétől az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője.
Schmitt Pál köztársasági elnök 2012. január 1-jei hatállyal nevezte ki az újonnan létrejövő NAIH elnökévé kilenc évre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06