Ellátás

Végső elkeseredésében a Facebook nyilvánossága előtt kér segítséget egy beteg édesanya

Két kiskorú gyermeke van, akiket szeretne még felnevelni.

2020.10.10 16:24ma.hu

"Kedves barátaim, ismerőseim! Végső elkeseredésemben fordulok hozzátok és a nyilvánossághoz" - kezdte posztját a kétségbeesett beteg édesanya.

Mint írta, több hónapja krónikus hasnyálmirigy-gyulladásban szenved, ám esélye a gyógyulásra egyelőre reménytelen.

"A rendszernek hála, meg a COVID-nak, csak tologatnak, egymásra mutogatva" - írta segítségkérő bejegyzésében.

Ugyanis az állapota már odáig romlott, hogy nem tudja önmagát ellátni. Pedig másnak is szüksége volna rá, ugyanis van 2 kiskorú gyermeke, akiket - mint írta -  még szeretne felnevelni.

"Hitegetés, meg türelem kérés, az volt, de az állapotom folyamatosan romlott. Jelenleg igazából egy sebészre lenne szükségem, aki segíteni tudna rajtam.Kérlek ha van sebész ismerősöd, akkor segíts!" - könyörgött a Facebookozókhoz.

Mint írta, jelenleg a Bajcsyban van, a 3-as belgyógyászaton várja a jótevőjét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.