Nébih
Októberben ismét vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
Idén ősszel sem marad el az immunizálás.
2020.09.27 08:30MTIA vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Az ország déli és keleti megyéiben október 3. és 18. között zajlik majd a vakcinázás. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.
A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.
A hivatal közölte, hogy a veszettség fő fenntartói a vörös rókák. A vakcinázási programra a betegség megelőzése érdekében van szükség, a veszettség ugyanis egyaránt veszélyezteti a vadon élő és a házi emlősállatokat, illetve az emberre is veszélyes.
Az immunizálási program eredményességét a Nébih ellenőrzi a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával. Tapasztalataink szerint a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede fogyasztotta el a csalétket, ennek köszönhetően ma már nagyon ritkán fordul elő a betegség az országban.
A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - írta a Nébih.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


