Koronavírus
Szuperfertőző járhatott egy újfehértói rendezvényen
Az eseményen résztvevő kb. ötven vendég több mint 60 százaléka mutatott koronavírusos tüneteket.
2020.08.22 11:30ma.huKét rendezvény miatt ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a szon.hu kérdésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Egy augusztus első hetében tartott családi eseményen 169-en vettek részt, közülük 14-en kapták el a koronavírust, egy szintén augusztus elején tartott rendezvény vendégei közül pedig húszról derült ki, hogy fertőzött. A területileg illetékes járványügyi hatóság mindkét rendezvény esetében megtette a szükséges intézkedéseket, a kontaktkutatás során több mint 350 személyt derítettek fel.
A szabolcsihir.hu arról írt, hogy egy újfehértói rendezvényen, augusztus elsején, a gyanú szerint egy szuperfertőző járhatott. Az eseményen résztvevő kb. ötven vendég több mint 60 százaléka mutatott koronavírusos tüneteket. A tünetesek mintegy fele helybéli, a többiek részben dunántúliak.
A fertőzöttek közül egy személyt szállítottak a nyíregyházi, majd nem sokkal később magasabb ellátási szintet nyújtó kórházba. A lap szerint nincs lélegeztetőgépen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


