OMSZ
Ikreket segítettek világra a mentők Borsodban
Pillanatok alatt komplett sokktalanítóvá alakították a hálószobát, ahol perceken belül teljes biztonságban segíthették világra mindkét egészséges újszülöttet.
2020.08.11 20:14ma.huAz Országos Mentőszolgálat szakemberei több mint 500 gyermeket segítenek világra évente, de az ikerszülés igazi "fehér hollónak" számít a szakmában - írja Facebook-oldalán az OMSZ. Az életmentők ugyan gyakran szimulálnak ilyen helyzeteket, de most élesben is kiválóra vizsgáztak a borsodi bajtársak.
Tegnap délután ugyanis egy segélykérés érkezett a Miskolci Mentésirányításra, mely szerint egy 35 hetes, ikrekkel várandós kismamánál 1 perces fájások jelentkeztek. A rutinos mentésirányító azonnal több egységet is riasztott, miközben tanácsokkal látta el a vajúdó asszonyt és környezetét.
Az esetkocsi, a gyermekorvosi kocsi és a kiemelt mentőegység percek alatt helyszínre ért, őket pedig a landoló mentőhelikopter követte.
A hetedik szüléséhez készülő édesanyának éppen akkor folyt el a magzatvize amikor a mentősök beléptek az ajtón, így helyesen úgy döntöttek, a lakásban fogják levezetni a szülést. Pillanatok alatt komplett sokktalanítóvá alakították a hálószobát, ahol perceken belül teljes biztonságban segíthették világra mindkét egészséges újszülöttet. A magas színvonalú ellátása után, a mentők végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az újszülötteket és az édesanyát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06