Légiközlekedés
HungaroControl: az Eurocontrol a légiforgalmi irányítók számára előnytelen intézkedéseket hozott
Pedig a veszélyhelyzet idején hangsúlyosabbá vált a légi forgalmi irányítás szerepe.
2020.07.29 17:07MTIElőnytelen intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, és ezzel rosszabb helyzetbe sodorta őket - mondta a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója az Airportal.hu szaklapnak adott interjújában.
A szerdán megjelent cikkben Szepessy Kornél ilyen előnytelen intézkedésnek nevezte a 2020. február és május között esedékes útvonaldíjak kifizetésének elhalasztását 7-13 hónappal, ennyivel később kell azokat a légitársaságoknak megfizetnie.
Kifogásolta azt a javaslatot is, amely szerint az Eurocontrol 1,3 milliárd euró hitelt venne fel, amelyből továbbhitelezné az erre igényt tartó légi forgalmi szolgáltatókat, tervezett bevételeinek mintegy 50 százalékáig.
A vezérigazgató szerint ez kockázatos, mert az Eurocontrol hitelfelvételéért bizonyos értelemben az összes tagszervezet felelősséggel tartozik, másrészt közülük egyesek a hazai piaci hitelfeltételeknél lényegesen kedvezőtlenebb kondíciókkal kapnának hitelt.
Nem véletlen, hogy a tagországok alig 25 százaléka élt ezzel a lehetőséggel - mondta.
Szepessy Kornél szerint az lenne a megoldás a szolgáltatók helyzetére, ha az Európai Bizottságban "érzékenyebbek lennének a légi navigációs szolgáltatók problémáira", ezzel együtt garantálnák azt a stabil jogszabályi környezetet, amelynek köszönhetően a kieső költségek teljes mértékben megtérülhetnek.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy a HungaroControl által kezelt forgalomban 90-95 százalék közötti csökkenést regisztráltak tavasszal, majd május végétől kezdett bővülni a gépek száma, ekkorra az Eurocontrol-tagállamok forgalma a mélyponthoz képest közel 10 százalékponttal növekedett.
A veszélyhelyzet idején hangsúlyosabbá is vált a légi forgalmi irányítás szerepe. Az irányítóiknak is köszönhető, hogy az egészségügyi védőfelszerelések, a koronavírus-tesztek, illetve a gyógyszerszállítmányok időben és a legnagyobb biztonságban érkeztek meg Magyarországra - közölte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06