Bűnügy
Kényszergyógykezeltetné az ügyészség a férfit, aki megölte nagynénjét a fővárosban
A vádlott olyan kóros elmeállapotban szenved, amely miatt a törvény nem teszi lehetővé a büntethetőségét.
2020.06.23 10:22MTIKülönös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki agyonverte nagynénjét. A vádhatóság kényszergyógykezelést indítványozott.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez elküldött közleményében azt írta: a vádlott, egy huszonnégy éves férfi folyamatosan kábítószert fogyasztott, amelyet részben a nagynénjétől kért pénzből finanszírozott. A férfi 2019. július 4-én este megjelent a sértett XVIII. kerületi lakóhelyén, azzal a szándékkal, hogy végez a nővel, mert nem tetszett neki a sértett vele szembeni korábbi viselkedése. Miután nagynénje a kopogására ajtót nyitott, a férfi rátámadt, majd egy kalapáccsal és egy szerszámnyéllel bántalmazta, aminek következtében a nő életét vesztette.
Az ügyészség - mivel a vádlott olyan kóros elmeállapotban szenved, amely miatt a törvény nem teszi lehetővé a büntethetőségét - indítványozta, hogy a bíróság mentse fel a férfit, azonban a bűnismétlés veszélye miatt rendelje el kényszergyógykezelését.
A férfi előzetes kényszergyógykezelés alatt áll - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


