Oktatás
Horváth László: az iskolaőrség célja az elrettentés
Az iskolaőr szükség esetén kényszerítő intézkedést is foganatosíthat.
2020.06.05 09:12MTIAz iskolaőrség célja az elrettentés, visszatartás az iskolai erőszak elkövetésétől, de az iskolaőr szükség esetén kényszerítő intézkedést is foganatosíthat - közölte Horváth László miniszterelnöki megbízott pénteken az M1 aktuális csatornán.
Horváth László - aki egyúttal fideszes országgyűlési képviselő - kijelentette: a legalapvetőbb iskolai követelmény, hogy tanárt megfenyegetni, bántalmazni, megalázni, megfélemlíteni szigorúan tilos, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania származástól és szociális helyzettől függetlenül. Abban az iskolában, ahol erőszak van, sem tanítani, sem tanulni nem lehet - tette hozzá.
Szerinte az iskolai erőszak gyökere az elkövető családjában, közvetlen környezetében van, ezért a szülő felelőssége, hogyan viselkedik a gyerek az iskolában. Ha viszont a családnak nem szándéka, hogy gyerekének értékként mutassa be az iskolába járást, nem lehet előrébb jutni a probléma tekintetében - vélekedett.
Horváth László a gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatban azt mondta, hogy csütörtökön törvényjavaslatot nyújtott be, miszerint a jövőben a hasonló perekben, ha valakit oktatásban ér hátrány, pénzbeli kártérítés helyett oktatásban és képzésben kell a kártérítést intézni.
Nem fordulhat elő még egyszer, hogy "szegregációra hivatkozva Soros-szervezetek cigány családokat eszközül felhasználva pénzszerzési akciókat indítsanak, felrúgják a társadalmi békét, és olyan modellt díjazzanak, ahol az is kap milliókat, aki nem járt iskolába és aki erőszakos volt" - fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


