Koronavírus
Fürdőszövetség: még csak kültéri medencéket lehet használni
Előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is.
2020.05.19 09:59MTIKinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elnök elmondta, a kültéri medencékben is betartják a távolságtartási szabályokat, így az egy fürdőzőre jutó vízfelület a korábbinak körülbelül a duplája lesz.
Az üzemeltetők folyamatosan követik, hogy mennyien vannak a területükön és azt is, mennyien a medencékben; külön szakszemélyzet figyeli majd, hogy ne legyenek túlzsúfoltak a fürdők - tette hozzá.
Elmondta azt is, előjegyzés alapján elindulhat a fürdőgyógyászat, és újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek is.
Arra számítanak - fűzte hozzá -, hogy a járványhelyzet enyhülésével kinyithatnak a beltéri medencék is, majd később a gőz- és a szaunaszolgáltatást is igénybe lehet venni. Szerinte pünkösdkor nyithatnak ki tömegesen a magyar fürdők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


