Koronavírus
Kásler: Magyarország sikeresen védekezik a járvány ellen
A kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását.
2020.04.20 11:06MTIMagyarország eddig sikeresen védekezik a járvány ellen, más országokkal összehasonlítva kimagaslóan jól áll a fertőzések számát és a fajlagos halálozási arányt tekintve - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszter azt mondta, hogy a kormány a lehető legrosszabb variációra készült fel, hogy elkerülje az egészségügy összeomlását. A kórházi ágyak felszabadítására is azért van szükség, hogy ha egy váratlan fejlemény miatt a továbbiakban nem kontrollálható a vírus terjedése, és maximális megbetegedések alakulnak ki, az egészségügy akkor is minden kezelésre szoruló beteget el tudjon látni - hangsúlyozta.
Emlékeztetett: a március 17-én kiadott miniszteri utasítás arra szólította fel a kórházakat, hogy a kapacitásuk felét készítsék elő a fertőzöttek ellátására, és az összes ágy 15 százalékát tartsák fent intenzív ellátásra. A 62 egészségügyi szakkollégium összeállított egy listát arról, hogy mely beavatkozások halaszthatók el, és melyek nem. Ez a lista a kórházak rendelkezésére áll, és minden lehetséges helyzetre útmutatást ad - mondta a miniszter.
Hozzátette, hogy csak olyan beteg kerülhet haza, akinek ellátását otthon is biztosítani lehet. Ha valaki a döntést nem érzi helyesnek, forduljon a betegjogi képviselőhöz, a kórház vezetéséhez, az egészségügyi államtitkársághoz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz. A történteket minden esetben kivizsgálják - emelte ki.
Kásler Miklós a Magyar Orvosi Kamara nyílt levelében olvasható állításokkal kapcsolatban azt mondta: az érintettek minden tájékoztatást megkaptak, az operatív törzs ülése után mindennap sajtótájékoztató tartanak, az egészségügyi szakkollégium szakmai anyagot készített, konferencián válaszoltak a kórházak összes kérdésére, és központi számon is válaszolnak a felmerülő kérdésekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06