Járvány
Koronavírusos egy nyugat-dunántúli házaspár fél éves gyermeke, a szülőket mégsem tesztelik
A férj így hamarosan akár dolgozni is mehet.
2020.04.16 18:38ma.huKoronavírus-fertőzött egy nyugat-dunántúli házaspár öt hónapos csecsemője, a szülőket mégsem tesztelik, hogy elkapták-e - írja az Index.hu. A gyerek április 6-án lázasodott be, két nappal később mintát vettek tőle, majd április 11-én telefonon értesítették őket a Járványügyi Hivatalból, hogy pozitív lett a koronavírus-teszt, és hogy karantén alá vonták őket. Tesztet viszont a szülők elmondása szerint sem rajtuk nem végeznek, sem azokon, akik még találkoztak a gyerekkel, csak majd a kislányukon, hogy meggyógyult-e.
"Tőlünk nem vesznek mintát, ez már biztos. Tehát ami ezután történhet, hogy a gyerek pozitív tesztje esetén még maradunk itthon. Negatív teszt esetén a határozatot feloldják, a férjem megy dolgozni, ezzel talán tovább fertőzve másokat. Tekintve, hogy rajtam most mutatkoznak az első tünetek, biztosan még fertőző állapotban leszek - mesélte az édesanya az Indexnek.
Állítólag a karanténról azóta sem érkezett meg a hivatalos értesítés. A nő azt is hozzátette: tapasztalataik szerint a karantént ellenőrző rendőröknek minden nap más, sokszor pontatlan listája van: néha születési dátumok vagy nevek keverednek rajta össze, néha más karanténosokat keresnek az ő háztartásukban. "Ez persze nem az ő hibájuk, minden elismerésem a kitartásuk iránt!" - mesélte az anya.
Azóta a kislánynak nincsenek tünetei. Az édesapja még azelőtt volt beteg, hogy a baba megbetegedett volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06