Koronavírus-járvány
Visszautalta a 85 milliót a penyigei csapat, hogy segítsen a védekezésben
Hogy mi lesz később a sportfejlesztéssel? Nem tudom, de Magyarországon most nem is ez a prioritás! - mondta a polgármester.
2020.03.28 16:23ma.huPéldaértékű magatartástól tett tanúbizonyságot Penyige polgármestere. Juhász Gyula több mint 100 millió forintnyi sikeresen elnyert támogatást „adott vissza” az államnak a koronavírus-járvány elleni küzdelem megsegítése érdekében.
A december 27-i Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint 85 millió forintot kapott a Penyige Sportegyesület a meglévő futballpálya felújítására, ami magában foglalja a talajcserét, az öntözőberendezést, a hálók, a korlátok és a játékoskijáró rendbetételét. Emellett további 45 millió forintot költhettek volna el az öltözőépülettel kapcsolatos beruházásokra.
A Penyigei Sportegyesület tagsága Juhász Gyula polgármester kezdeményezésére úgy döntött, hogy a sikeresen megnyert pályázati pénzt (a már felhasznált összegen felül) visszautalja.
"Úgy gondoljuk mi itt penyigei emberek, sportbarátok, hogy ennek az összegnek, amely még maradt az előkészítési költségek után, a koronavírus járvány miatt vészhelyzetbe került Magyarországon jobb helye van a védekezési költségek között" – mondta a polgármester a haromhatart.hu-nak.
"Hogy mi lesz később a sportfejlesztéssel? Nem tudom, de Magyarországon most nem is ez a prioritás! Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy kezdeményezésemre az egyesület vezetősége rögtön támogatásáról biztosított, és a döntésben mögém állt. Mi itt Penyigén megtettük, amit a szívünk diktált!"
A Penyige SE 13 forduló után 24 pontot szerzett, és a negyedik helyen áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye III. Szamos csoportjának tabelláján.
Kapcsolódó írások:
- Koronavírus - Varga Mihály: 245 milliárd forint jutott mostanáig a védekezésre
- Koronavírus - Újabb 15 milliárd forintot biztosít a kormány a koronavírus-elleni védekezéshez
- Kiraboltak és szexuálisan bántalmaztak egy védekezésre képtelen embert Tolnában
- Koronavírus - Zalaegerszegen védekezési alapot, Szegeden járványkórházat hoznak létre
- Koronavírus - Miniszterelnökség: a fővárosi és megyei védelmi bizottságok is segítik a járvány elleni védekezést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


