Infrastruktúra
Átadták a századik felújított utat Budapesten
A Budapesti Útépítési Program keretében pénteken átadták a századik, új szilárd burkolattal ellátott önkormányzati útszakaszt, a csepeli Fenyves utcát.
2020.03.28 01:30MTIA legfontosabb útépítési munkák ilyen embert próbáló időben is folytatódnak, az idei évben is több száz új út készülhet el - mondta Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, miután Borbély Lénárddal, a kerület polgármesterével közösen csütörtökön átadták a megújult utcát.
Szatmári Kristóf elmondta: a programot 2018-ban indította el a kormány a fővárosi kerületek együttműködésével. Ennek nyomán 2019-ben 10 milliárd forintra pályázhattak az önkormányzatok szilárd útburkolat kiépítésére ott, ahol korábban földút volt.
A kerületek a teljes tavalyi 10 milliárdos keretösszeget lehívták, a program keretében több mint kétszáz budapesti útszakasz újul meg - hangsúlyozta.
Csepel volt az egyik legnagyobb pályázó, és az egyik legtöbb forrást tette hozzá saját pénzből az útépítési beruházásokhoz - emelte ki Szatmáry Kristóf
Borbély Lénárd Csepel polgármestere arra emlékeztetett, hogy a program keretében, közel 2,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a kerület, amelyhez 3,1 milliárd forint önrészt tett hozzá az önkormányzat.
Mindennek köszönhetően 9 kilométernyi utat tudtak megépíteni, illetve az utak mellett megújult a csapadékvíz-elvezetés, a járdák és ahol szükséges volt, az ivóvízvezetékeket is kicserélték - mondta a polgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06