Járvány
Koronavírus - Orbán Viktortól kér maszkot egy budai fogorvos
Dr. Iványi József egyenesen a miniszterelnökhöz fordult megfelelő szűrőjű arcvédő eszközökért.
2020.03.22 19:33ma.huAz első kerületben alapellátó fogorvosként praktizáló Dr. Iványi József közvetlenül Orbán Viktorhoz próbált fordulni segítségért, hogy az állam által a járvány idejére az egészségügyben dolgozók számára ajánlott, megfelelő szűrőképességgel ellátott FFP2-es és FFP3-as maszkokhoz valójában is hozzájuthassanak annak érdekében, hogy meggátolják a koronavírus terjedését munkavégzés közben. Levelét változtatás nélkül közöljük:
Orbán Viktor
Miniszterelnök Úr
részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Jelen levelemet a fogászati alapellátást biztosító rendelők FFP2 – FFP3 szűrőosztályú maszkellátásával kapcsolatban írom.
A koronavírus okozta veszélyhelyzet kapcsán bevezetett felelősségteljes és szükséges állami intézkedések kiegészítéseképpen kérem, hogy a fogászati alapellátásban dolgozó fogorvos kollégák és az asszisztensek részére az FFP2 – FFP3 típusú maszkot biztosítani szíveskedjenek.
A koronavírus járvány miatt március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet okán, a fogászati ellátáshoz a Koronavírus eljárásrend, a Fogászati Egészségügyi Ellátással Összefüggő Fertőzések megelőzése Módszertani Levele és az NNK 2020.03.14-én kelt ajánlása szerint szükséges, hogy az egészségügyi személyzet a gyanús és megbetegedett esetek ellátása során legalább FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszkot használjon.
Szükséges ez amiatt, hogy az orvosok és az asszisztensek egészségének megóvása által a munkaképességük a lakosság gyógyításának szolgálatában maradhasson.
Az FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszk viselése az interkurrens, iatrogén infekció megelőzése miatt is elengedhetetlen feltétele a jelenlegi helyzetben végzett fogorvosi sürgősségi betegellátásnak.
Kérem, hogy a levelemben szereplő indokok elfogadásával az FFP2 - FFP3 szűrőosztályú maszkot a fogászati alapellátás számára folyamatosan biztosítani szíveskedjenek.
Segítségét köszönöm!
Tisztelettel:
Budapest, 2020. március 22.
Kapcsolódó írások:
- Koronavírus - karanténba került Angela Merkel, miután egy fertőzött orvossal találkozott
- Koronavírus - Karanténba került a sepsiszentgyörgyi megyei kórház három osztálya
- Koronavírus - Megszólalt a Szegedi Tudományegyetem rektora
- Koronavírus - MOK: etikai eljárás indul az SZTE rektorával szemben
- Országos tisztifőorvos: egy negyvenes éveiben járó beteg is súlyos állapotban van
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06