Koronavírus
Emmi: köszönet a gyógyszerészeknek!
Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszter.
2020.03.21 17:11MTI"Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus- járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az együttműködése" - fogalmazott a tárcavezető.
"A szakmai elhivatottság, amivel nap mint nap a betegek szolgálatában állnak, most még nagyobb értéket jelent, mint a korábbi, jól kiszámítható, megtervezhető hétköznapokban. A gyógyszerészek és a gyógyszertárak dolgozói emberségből és alkalmazkodásból eddig mindig jól vizsgáztak" - tette hozzá.
A miniszter kérte a gyógyszerészeket, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel továbbra is tegyenek meg mindent a gyógyszertárak zavartalan működtetése érdekében, és közben fordítsanak fokozott figyelmet a saját és a gyógyszertáruk személyzetének védelmére.
A kormány folyamatosan értékeli a helyzetet és a változásokra figyelemmel napi szinten dönthet a szükséges beavatkozásokról, ideértve a jogalkotás eszközeinek a felhasználását is. "Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a kormányzati intézkedéseket, illetve a tisztifőorvos és a tisztifőgyógyszerész iránymutatásait, és segítsék a lakosság nyugalmának megőrzését! Köszönjük Magyarország lakosságának érdekében végzett lelkiismeretes munkájukat és kitartásukat" - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


