Járvány
Koronavírus - Lakatos Tibor: a lakosság ellátása továbbra is biztosított
Az országon belül a teherforgalom zavartalan.
2020.03.18 20:18MTIA lakosság ellátása továbbra is biztosított - jelentette ki a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs központi ügyeletének vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Lakatos Tibor elmondta: reggelre 29 kilométeres sor alakult ki az osztrák oldalon Hegyeshalomnál. A kormányzati és rendészeti egyeztetések nyomán meg tudták indítani a forgalmat. Jelenleg Hegyeshalomnál egy óra alá csökkent a várakozás, továbbá Kópházán és Rábafüzesnél is megindították a teherforgalmat. Az országon belül a teherforgalom zavartalan - tette hozzá.
Jelen körülmények között a kormány intézkedései arra irányulnak, hogy a vírus terjedésének lassítása mellett a magyar állampolgárok ellátását biztosítsák - hangsúlyozta.
Lakatos Tibor azt is elmondta: az eddigi intézkedések betartását is folyamatosan ellenőrzik. Eddig hét emberrel szemben szabtak ki 350 ezer forintos bírságot. Vagyis az önkéntes jogkövetés túlsúlyban van - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


