Járvány
Koronavírus - A Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén is lesz elővizsgálati pont
A koronavírus terjedése miatt kialakult járványügyi helyzetben a budapesti Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén is lesz elővizsgálati pont.
2020.03.16 17:24MTIA Magyar Honvédség (MH) Egészségügyi Központ az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a Podmaniczky utcai telephelyen kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást. Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, és mindenkire kötelező. Ennek bevezetése miatt megnő a várakozási idő - emelték ki.
Külön kérik azt is, hogy várakozás közben tartsanak egymás között 2 méter távolságot.
A járó- és fekvőbeteg ellátó szakrendelések, szakambulanciák és a fekvőbeteg osztályok, valamint a diagnosztikai ellátások szolgáltatásait kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja. Ellenkező esetben a beteg további vizsgálata a telephely sürgősségi fogadóhelyén történik, amelyet a Rippl-Rónai utcai bejárat felől lehet megközelíteni.
Az MH Egészségügyi Központ vasárnap tájékoztatott arról, hogy a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén hétfőtől elővizsgálati pontot működtet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:51 Freund Tamás: sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása
- 22:50 MTA-közgyűlés - Akadémiai elismeréseket adott át Freund Tamás
- 21:50 Az AutoWallis-csoport 2028-ra 750 milliárd forintos árbevételt tervez
- 20:00 Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
- 19:57 Ezen a héten sem volt telitalálat a hatos lottón!
- 18:55 Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból, nem kíván részt venni a NATO missziójában
- 17:54 Az ukrán elnök elbocsátotta Valerij Zaluzsnijt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06