Járvány

Lakhelyelhagyási korlátozást javasol a Magyar Orvosi Kamara elnöksége

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége javaslatot tett a koronavírus okozta járvány megfékezésére.

2020.03.16 00:29ma.hu

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége üdvözli a Kormány március 13-án elrendelt határozott intézkedéseit, amelyeket a koronavírus okozta járvány terjedésének lassítása érdekében hozott. Az eddig bevezetett intézkedések reményt adnak arra, hogy a betegek várható számának növekedése valamelyest lassulni fog.

A betegség terjedésének globális változását figyelemmel kísérve, és a rendelkezésre álló tudományos adatokat elemezve ugyanakkor úgy látják, hogy további intézkedések halaszthatatlan bevezetése is szükséges, mint ahogy az a járvánnyal sikeresen megküzdő országokban történt és amire egészségügyi rendszere kimerülésével több európai országok is kényszerült - írják honlapjukon.

Az ismert adatok alapján, a kínai Vuhanban a járvány felismerését követően mintegy három héttel, január 23-án, a város lezárásával párhuzamosan bevezetett hasonló intézkedések eredménye mára már jól látható. A járvány lecsengeni látszik. Kína többi tartományában és más ázsiai országokban (pl. Tajvanon, Hongkongban és Szingapúrban) a fertőzés elszabadulását sikerült megakadályozni.

A sikeres fellépéshez elengedhetetlenek voltak azok az intézkedések, amelyek a lakosság egymás közötti érintkezését radikálisan csökkentették (ún. social distancing).

A világ sok fejlett országában, ahol ezeket az intézkedéseket nem hozták meg, a járvány terjedése egyre gyorsul és a betegek száma mostanra túllépte a napi 10 000 új esetet, amit a halálozások számának hasonlóan gyors növekedése is követ.

Az ismertté vált esetek száma alapján a járvány Magyarországon már a gyors kibontakozás szakaszában van, és a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az 1 000 főt is elérheti. Ez a szám egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 7-8 ezer, két hét múlva akár 50 – 60 ezer is lehet.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége ezért az alábbi intézkedések bevezetését javasolja a Kormánynak:

- Más országokhoz (pl. Spanyol-, Olasz-, Franciaország) hasonlóan vezessen be intézkedéseket a vírus terjedését lehetővé tevő érintkezések radikális csökkentése érdekében. Ideértve pl. a vendéglátó és szórakozóhelyek, a színházak és kulturális intézmények, sportlétesítmények, templomok és az élelmiszert nem áruló üzletek teljes bezárását.
- Szükségesnek tartják a lakhely elhagyásának korlátozását, csak rendkívül indokolt esetben, a munkába járásra, bevásárlásra, egészségügyi szolgáltatások igénybevételére és a feltétlenül szükséges ügyintézésre szűkítve azt.
- Javasolják olyan egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, amelyek kizárólag légúti tünetekkel jelentkező betegeket látnak el. Ezzel az intézkedéssel a védőeszközök elérhetősége koncentrálható, az ellátás hatékonyabbá tehető.
- A lázas és légúti panaszokkal jelentkező betegek részére a többi betegtől elkülönített ellátás lehetőségét meg kell teremteni, úgy, hogy az ilyen betegek a várakozás és az ellátás során is legalább két méter távolságot tarthassanak egymástól.
- Meg kell vizsgálni annak kivitelezhetőségét, hogy a tünetmentes kontaktokat ne az aktív kórházi ágyakon tartsák megfigyelés alatt.
- Az egészségügyi dolgozók kizárólag megfelelő védelmet nyújtó védőfelszerelésben dolgozhatnak, az ehhez szükséges mennyiséget minden ellátó számára központilag biztosítani kell. Ez kiemelt fontosságú, mert a megbetegedett egészségügyi személyzet maga is terjesztheti a járványt, másrészt akár karantén, akár betegség miatt ellátók tömege eshet ki. A kórházakba csak sebészi szájmaszkban és kézfertőtlenítést követően lehessen belépni, ennek feltételeit a bejáratoknál biztosítani kell.
- A 65 év feletti egészségügyi dolgozók mozgósítását és bevonását az ellátásba határozottan ellenzik. A legrosszabb prognózisú csoport lenne kitéve ezzel a legnagyobb kockázatnak. Kifejezetten a védelmükre kellene törekedni, rájuk a járvány lezajlását követően továbbra is nagy szüksége lesz a magyar egészségügyi rendszernek.
- Minden, a kezelőorvos által indokoltnak tartott esetben (pl. kórházi felvétel esetén is) biztosítsák a koronavírus-teszt elvégzésének lehetőségét, annak érdekében, hogy a fertőzött betegeket időben elkülöníthessék és az egészségügyi személyzet védelme is eredményesebben legyen megoldható.
- A szűrővizsgálatokat a közvetlen kontaktusban lévő személyek esetében mindig végezzék el.
- Engedélyezzék az arra felkészült laboratóriumok által a koronavírus vizsgálatok végrehajtását, az NNK nemzeti referencia laboratóriuma a pozitív eseteket erősítse meg. A megerősítő vizsgálat eredményéig a beteggel a megfelelő protokoll szerint járjanak el. A kontaktok kutatása a járvány jelenlegi szakaszában lehetséges és indokolt, a rendelkezésre álló teszteket ilyenkor kell felhasználni.
- Országosan tiltsák meg minden halasztható egészségügyi szolgáltatás nyújtását, beleértve a magánegészségügyet is.

A fenti intézkedések bevezetését követően 10-14 nappal várhatóan megállna a új esetek számának gyors növekedése, majd nagyjából két hónap alatt a járvány jelentősen visszaszorítható lenne.

Az azonnali intézkedésekkel az egészségügyi rendszerre nehezedő terhelést is kezelhető szinten lehet tartani.

A megfelelő járványügyi intézkedések, a járvány hatékony kezelése a lakosság egészségének és életének védelmén túl hozzájárul a gazdaság mielőbbi újraindításához, és az élet- és munkakörülmények normalizálódásához, valamint összességében mérsékli a járványra fordított kiadásokat - írták a közleményükben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.