Bűnügy
Két rablással ünnepelte, hogy megszüntették a letartóztatását
A Gödöllői Járási Ügyészség kezdeményezte egy mindössze tizenkilenc éves férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint egy nap alatt két rablást is elkövetett.
2020.01.09 12:15ma.huA gyanú szerint 2020. január 6-án, késő délután, egy tizenkilenc éves, büntetett előéletű férfi – aki aznap szabadult letartóztatásából – Kerepesen kitépte egy harminckilenc éves férfi kezéből a táskáját és azzal elfutott. A sértett utánakiabált, mire az elkövető visszaszaladt hozzá és több ízben ököllel arcon ütötte. A sértett az ütésektől a földre esett. Ezután az elkövető megpróbálta kivenni a kabátzsebéből a pénztárcáját és a mobiltelefonját, ami csak azért nem sikerült, mert a sértett ellenállt. A dulakodásra felfigyelt egy autós és a közelben megállt. Ennek hatására az elkövető a helyszínt elhagyta.
Ezután pár perccel a gyanúsított az előző helyszíntől nem messze megszólított egy ötvenhét éves nőt, akit, a gyanú szerint, a földre rántott és test szerte megütött, illetve megrúgott. A verés közben közölte a nővel, ha nem adja oda a táskáját, összeszurkálja. Ezután a sértett táskáját – benne értékeivel és irataival – megszerezte és a helyszínről elmenekült. A Gödöllői Rendőrkapitányság a férfit két rendbeli rablás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
A Gödöllői Járási Ügyészség a férfi letartóztatását indítványozta, mivel megalapozottan feltehető, hogy jelenléte az eljárás során más eszközzel nem biztosítható, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
- 6:21 Sok halottja van a Japánra lecsapó tájfunnak, több embert még keresnek
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


