Gyász
Elhunyt Benkő Dániel
72 éves korában elhunyt Benkő Dániel magyar lant- és gitárművész.
2019.12.16 09:09ma.huA Ripost értesülései szerint a művész vasárnap este, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Telefonját egy közeli barátja vette fel, megerősítve a hírt a lapnak, hogy a lantművész hirtelen rosszul lett, és hiába hívtak segítséget hozzá, már nem lehetett rajta segíteni - írja a Blikk.
Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1971-ben végezte el a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. Volt gitártanár, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. Az 1971-ben, általa megalakított a Bakfark Consorttal koncertezett a világ minden táján. A zenészt 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
Benkő Dániel a művészete mellett gyakran extrém külsőségekben megnyilvánuló performanszairól és különcségéről is ismert volt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06