Jótékonyság
Kásler Miklós útnak indította a karácsonyi adományokat
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten útnak indította sok ezer minisztériumi dolgozó rászoruló gyerekeknek küldött személyes ajándékait.
2019.12.13 13:00MTIKásler Miklós az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hagyományoknak megfelelően a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kezdeményezésére az idén is minden minisztériumban és háttérintézményeikben karácsonyi adománygyűjtést szerveztek.
Mintegy 7 ezer, gyermekotthonokban élő gyerek írta meg levélben karácsonyi kívánságát, az egyes minisztériumok dolgozói pedig saját anyagi forrásaikból teljesítették a kéréseket. A legrászorultabbak átélhetik a karácsonyt, a szeretetet, a reményt és a hitet. "Milyen jó lenne, ha ez az év többi napjára is kiterjedne" - fűzte hozzá a miniszter.
A kívánságokat az Emmi szociális államtitkársága összesítette és koordinált a minisztériumok között. Az első ajándékcsomagok pénteken indultak útnak a minisztérium Akadémia utcai épületéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


