Repülésbiztonság

Idén már majdnem ötvenszer jelezték a pilóták, hogy lézerrel zavarják őket

Előfordult, hogy a lézeres zavarás miatt a másodpilótának kellett átvennie az irányítást.

2019.10.04 11:46MTI

Budapest légterében továbbra is gyakran fordul elő, hogy lézerrel zavarják a pilótákat a földről, veszélybe sodorva ezzel a repülőgépeken utazók életét - közölte a HungaroControl Zrt. pénteken az MTI-vel.

A repülésbiztonságért felelős szervezet szerint idén már majdnem ötvenszer jelezték a fel- és leszálló repülők pilótái, hogy lézerrel zavarják őket. Ezek ötöde az elmúlt egy hónapban történt, a hatóságok ezért egyre több lézeres zavarásra számítanak a következő hónapokban. Tavaly csaknem száz esetet jegyeztek föl, akkor is ősszel indult emelkedésnek a bejelentések száma - írták.

A személyzet figyelmét akár tíz kilométerről is megzavarhatják a kiskereskedelmi forgalomban is kapható lézeres készülékek. Előfordult, hogy a lézeres zavarás miatt a másodpilótának kellett átvennie az irányítást - olvasható a közleményben. A HungaroControl Zrt. fölhívta a figyelmet, hogy a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül, és három év szabadságvesztéssel sújtható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.