Bűncselekmény
130 milliós áram- és gázlopás miatt emeltek vádat Pécsen
Közel 130 millió forintos veszteséget okozott az áram- és a gázszolgáltatónak egy fedett teniszpályákat üzemeltető pécsi vállalkozó, ezért lopás miatt vádat emelt ellene a Pécsi Járási Ügyészség.
2019.09.05 09:24MTIA pécsi férfivel szemben egyebek mellett különösen nagy értékre elkövetett lopás a vád, mert a gyanú szerint 2003 és 2016 között a gázszolgáltatónak 62 millió, míg az áramszolgáltatónak 67 millió forint kárt okozott jogosulatlan vételezéssel.
A vádhatóság közleménye szerint a férfi egy pécsi sportegyesület vezetőjeként annak telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamosáram- és gázfogyasztásmérő állását megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett. A sporttelepen négy teniszpályát lefedő, nagy energiafogyasztású légtartásos sátrat üzemeltetett.
A férfi által elkövetett bűncselekmények 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők - derül ki a tájékoztatásból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


