Iskolakezdés
Már az Oktatási Hivatalnál kell kérvényezni az egyéni munkarendet
A szabályozás változtatására azért volt szükség, mert az igazgatók egyes esetekben nem megfelelő logika alapján hoztak döntést.
2019.09.02 12:52MTIAz idei tanévben már az Oktatási Hivatalnál (OH) kell kérvényezni a magántanulói jogviszonyt felváltó egyéni munkarendet - közölte a hivatal köznevelési elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Brassói Sándor felidézte, korábban az intézményvezetők döntöttek arról, hogy egy diák lehet-e magántanuló. A szabályozás változtatására azért volt szükség, mert az igazgatók egyes esetekben nem megfelelő logika alapján hoztak döntést, ezáltal sérült a gyerekek tanuláshoz való joga - indokolt.
Hozzátette, az OH a korábban kiadott engedélyeket is felülvizsgálja a 2020/2021-es tanév kezdetéig. A kérvények elbírálásánál a gyermek érdekeit veszik figyelembe.
Az eljárás menetéről a hivatal honlapján található részletes leírás - mondta az elnökhelyettes.
Brassói Sándor beszélt arról is, több mint húsz tanévnyitó konferenciát rendeztek - a felét még ezen a héten bonyolítják le -, amelyeknek célja, hogy az intézményvezetőket és a fenntartókat tájékoztassák a jogszabályok változásáról, és ezzel segítsék feladataik jogszerű ellátását az idei tanévben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06