"Értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok"
Nem írta alá Sólyom László a távoltartásról szóló törvény módosítását
Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényt. Az államfő a jogszabályt hétfőn véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak - közölte az elnöki hivatal az MTI-vel.
2009.01.05 19:05MTIA hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény alapján a rendőrség, illetve a polgári bíróság kitilthatja a hozzátartóival szemben erőszakot alkalmazó személyeket a közösen használt ingatlanból - emlékeztet a közlemény.
A tavaly december 15-én 374 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadott törvény azonban Sólyom László véleménye szerint - mint írják - igen tágan határozza meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát. Az államfő álláspontja szerint a törvénynek ezek a szakaszai "részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását".
Sólyom László szerint az alkotmányból és nemzetközi kötelezettségeinkből is következő célkitűzés a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépés, az Országgyűlésnek azonban olyan törvényt kell alkotnia, amely alkalmazható és megfelel az alkotmányosság követelményeinek.
A törvényt hat SZDSZ-es képviselő: Sándor Klára, Magyar Bálint, Kóka János, Gusztos Péter, Hankó Faragó Miklós és Geberle Erzsébet kezdeményezte szeptember végén. Sándor Klára expozéjában azt mondta, az Országgyűlés korábban már szabályozta a távoltartás intézményét a büntetőeljárási törvényben, az ott rögzítettek azonban nem hozták meg a várt eredményt. Mint mondta, civil szervezetek már akkor jelezték, hogy a törvény nem életszerű, és a gyakorlat igazolta is a félelmeket.
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható részletes indoklásban Sólyom László kifejti: a jogszabály hatálya olyan tág, hogy az ellentétes az alkotmányban foglalt alapjogokkal, a mozgásszabadsággal és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogával. A törvény a közeli hozzátartozókon kívül kiterjed a volt házastársra, a volt élettársra, a volt jegyesre, a gondnokra, a gondnokoltra, a gyámra, a gyámoltra, továbbá együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyekre is.
Az államfő ezzel kapcsolatban megfoghatatlannak tartja az együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyek fogalmát és az ekkor elrendelhető távoltartást, hiszen a bántalmazót adott esetben saját lakásából tiltanák ki, miközben a bántalmazott nem is abban a lakásban él.
A köztársasági elnök szerint szintén túl tág a hozzátartozók közötti erőszak megfogalmazása, amely a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen, ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06